|
|
Állítsuk le a hagyományos növényi gyógyszerekről szóló irányelvetHungarian translation of "Stop the Traditional Herbal Medicinal Products Directive"
Írta Heidi Stevenson 2010 október 12-én Kategória: Emberi jogok Régió: Európa Címzett: az Európai Unió Petíciós Bizottsága Háttér (bevezető):A hagyományos növényi gyógyszerekről szóló irányelvet úgy mutatják be, mint ami az európai állampolgárokat szolgálja és könnyen alkalmazható. A módszerek szigorú vizsgálata alapján azonban az derül ki, hogy valójában minden képzeletet felülmúlóan korlátozza az egyének azzal kapcsolatos jogait, hogy biztosítsák maguk számára az általuk választott gyógymódot. Bár előnyös az állampolgárok számára abból a szempontból, hogy egy meghatározott vizsgálati módszer alapján tájékozódhatnak a korábban széles körben szabadon alkalmazott termékek hatásosságáról és biztonságáról, az ilyen tájékoztatás nem feltétlenül foglalkozik az egyének szükségleteivel és előfeltételezi, hogy csupán egyetlen rendszer van, amelynek révén pontos és hasznos tájékoztatás kapható. Ez egyenértékű azzal, mintha csak egyetlen vallást engedélyeznének az igazság elfogadott forrásaként. Az irányelv által előírt költségek és rendszerek általában kezelhetetlenek a kisvállalkozásban működő gyártók számára, amelyek a növényi termékek elsődleges szállítói. Ez méltánytalan versenyelőnyhöz juttatja a multinacionális vállalatokat, ami végső soron korlátozza az egyén hozzáférését a minőséghez és a választékhoz a növényi gyógyszerek terén. Az irányelvvel az Európai Unió túlkapást követett el, és súlyosan korlátozza a gyógykezelési módok megválasztásával és az ahhoz való hozzáféréssel kapcsolatos íratlan emberi jogokat. Ez a szabadságjogok súlyos csorbítása és azt feltételezi, hogy az egyén nem képes megfelelő döntéseket hozni a gyógykezelés terén. Az egészségügyi kérdésekben való döntési szabadságot vele született emberi jogként kell kezelni, és az irányelv megtagadja ezt. Az EU még a borsmentát is e szabályozás alá vonná Olvasd ezt az őrültséget (angolul), amit megakadályozhat, ha aláírja ezt a petíciót. Felhívjuk a figyelmét, hogy az EU érvényes lakcímeket és születési időpontokat kér. Ha nem tünteti fel a lakcímét vagy a születési időpontját, az aláírása érvénytelen lehet. Minden adatot bizalmasan kezelünk. A lakcímek és a születési időpontok nem jelennek meg publikusan, és úgy is dönthet, hogy névtelen marad. Minden aláírást szívesen veszünk, bár a kötelezően kért adatokat nem tartalmazó és az EU-n kívüli aláírások nem számítanak. Ennek ellenére örülünk minden aláírásnak, amellyel ügyünket támogatja. Az Európai Unió Petíciós Bizottságának címzett, „Állítsuk le a hagyományos növényi gyógyszerekről szóló irányelvet” című petíciót Heidi Stevenson írta és a GoPetition oldal ingyenesen tárolja. A szerzőt itt érheti el. Kérelem:Felszólítjuk az Európai Bizottságot hogy vonja vissza a hagyományos növényi gyógyszerekről szóló, 2004/24/EK irányelvet, amely arra irányul, hogy 2011. április 30-tól megszüntesse a növényi gyógyszerek nagy részéhez való hozzáférést. Ez az irányelv korlátozza az európai állampolgárokat azon joguk gyakorlásában, hogy saját maguk dönthessenek az egészségükről. Messze túlmegy a veszélyes szerek ésszerű szabályozásán, és kényszerítésnek minősül, mivel az egészségügyi kérdésekben korlátozza a választás szabadságát. A hagyományosan mindig is szabadon elérhető növényi készítmények nyilvános hozzáférhetőségét továbbra is zavartalanul biztosítani kell. (Az Európai Unió Petíciós Bizottságának címzett, „Állítsuk le a hagyományos növényi gyógyszerekről szóló irányelvet” című petíciót Heidi Stevenson írta és a GoPetition oldal ingyenesen tárolja. A szerzőt itt érheti el.)
|
Kérjük, támogassa a kezdeményezést adományával.
|